...azt gondoltam RÁCSBAN vagyok – BEZÁRVA.

Később rájöttem én magam szűkítem le mozgásterem – VÁLLALÁSBÓL.

POKOLIAN szenvedtem. A magam vállalásától.

Tudok boldog – felszabadult – gyermekien vidám lenni. EZ nagyon JÓ!

           A   SZABAD    GYERMEK .

A bennem élő szülő/felnőtt, ez jobb kategória!/ nem engedte meg.

Évek múlásával pláne....- egy felnőtt nem viháncol. MIÉRT NEM ???

Innentől én leszek az.

Leteszem a régi bánatom – nem is volt az enyém SOHA.

„CSAK” szüleimnek „segítettem” cipelni azt – igyekeztem átvállalni – megfelelni –

sosem voltam otthon benne, mert az az ő életük, vállalásuk, tapasztalatuk.

ÉN a GYERMEK nagyon szerettem őket, még tizenéves lázadásomban is.

(látom fiam szemében a szeretetet, rajta könnyebben, mint lányomon...)

A lányom már „átvállalt” – nem tudom pontosan mi ő és mi belőle én.

Ha „elmozdul” mellőlem és saját útját járja – majd letisztul,

de az is lehet, amit én „adtam” neki sokáig fogja „cipelni”..Adja Isten, hasznos legyen számára, míg megtalálja a saját eszközeit, megoldásait.

           AKKOR, tehát éljen a SZABAD GYERMEK !

Ezen fáradozom: hogy „elengedjem” gyermekeimet.- szeretetből!

Nehéz. 

(pláne,ha nincs vagy rossz a párkapcsolatod - velük kompenzálsz)

......és azért is mert fenntartom a JOGOT, hogy én átmentem/tapasztaltam,

ezért előadjam/szóvá tegyem NEKIK a véleményem.- kéretlenül is! (még tanulom a hallgatást, az aggódásmentességet!)

Ha beszélek az persze főleg nekem jó.... de azért is megyek, hogy szóvátegyem, elmondhassam.....”vezessem”, ha hozzám fordul, ha van még bizalma bennem, ha hiteles vagyok a számára és nem játszottam el azt 20 év alatt?!

Nagyon bízom és nagyon reménykedem, MAGAMBAN is!

Az egyik legfontosabb célom az életben,

hogy JÓ KAPCSOLATOM legyen GYERMEKEIMMEL – Igazából, felnőttesen!

Itt tartok.